Két híres reformkori szereplőről olvashat az alábbiakban. A szövegek elolvasása után válaszoljon a kérdésekre! a) A reformkor első programadó személyisége, a reformmozgalom elindítója 1791-ben született, apja a Nemzeti Múzeum megalapítója, anyja Festetics Julianna, a keszthelyi Georgikont létrehozó Festetics György nővére. Pályafutását katonatisztkent kezdte, részt vett a napóleoni háborúkban, majd kiábrándulva e foglalkozásból, néhány év kiútkeresés, töprengés, lelki válságok sora következett. Ebben a korszakban írott naplójegyzetei tanúskodnak vívódásairól. Nagy utazásokat tett Európa és a Kelet országaiban, megismerkedett a kor gazdasági vívmányaival csakúgy, mint eszmeáramlataival , s keserűen ismerte fel saját hazája elmaradottságát. Hazaterese után gondolkodására elsősorban barátja, az erdélyi ………………………… (4) báró es egykori nevelője, Lunkányi Janos voltak hátassal, ekkor érlelődött meg benne az itthoni állapotok megváltoztatásának határozott szándéka. Eszményeit elsősorban ...